2016. február 4., csütörtök

Szabó Tibor Benjámin a TiniZugban

 Ötödik alkalommal találkozhattunk a Kamaszokra hangolva című pályázat keretében kortárs íróval. 2015. február 03-án Szabó Tibor Benjámin író, könyvkiadó szakember volt a TiniZug vendége, ez alkalommal az EPIC című ifjúsági könyvsorozat első kötetéről beszélgethettünk, kérdezhettünk. Sok érdekes információt kaptunk a regényhez kapcsolódó kutató munkáról, hiszen a regénynek történelmi beágyazottsága épp úgy jelentős, mint az informatikai vagy éppen pszichológiai vonulatai.  Még a regényben található emlékképekre vonatkozó kísérletet is elvégeztük. Végül a sorozat második, tavaszra várható kötetéről is hallhattunk néhány információt. Ha felkeltette érdeklődéseteket a folytatás, akkor ITT olvashattok további érdekes részleteket.

Köszönjük az érdekes beszélgetés! :)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése